Saját portré

Cserép Csongor

tanácsadó szakpszichológus

Az ELTE PPK-n szereztem pszichológus alapdiplomámat, majd a tanácsadó szakpszichológus képzettségemet. Nyolc évig dolgoztam egy fegyveres szerv alapellátó szakpszichológusaként, ahol sok nehéz helyzettel találkoztam. Tizenegy éve vezetem saját praxisomat, emellett jelenleg a Veszprémi Érseki Főiskola adjunktusaként pszichológiai tárgyakat tanítok.

Eddig a legmélyebb szakmai felismerésem az volt, hogy segítőként akkor lehetünk elesett embertársaink valódi támaszai, ha mi magunk RENDBEN vagyunk. Ehhez belső úton kell járnunk, hogy egyre jobban tudatosítsuk, majd a bölcsesség fényének világosságánál korrigáljuk belső mozgásainkat.

A pszichológiai iskolák közül a perenniális megközelítést vallom, mely az embert szellemmel, lélekkel és testtel rendelkező lényként tételezi, a pszichológiát pedig a szellemi megismerés felé vivő, az autentikus szellemi hagyományokban, esetemben a kereszténységben kinyilatkoztatott, örökérvényű princípiumok, doktrínák alapján álló művészetként definiálja.

Hiszem, hogy az ember — mint Isten képmására teremtett létező — végső célja és értelme a teózis, az Istennel való egyesülés. A pszichológiai tanácsadás során integrálom a homeopátiás pszichoprofil megközelítést is, amely segít feltárni az egyéni lelki mintázatokat és támogatja a személyes fejlődést.

Szakmai hitvallásom

Pszichológusként abban hiszek, hogy segítők vagyunk: kísérjük a klienseinket saját belső útjukon, hogy elérjék a végső célt, a valódi boldogságot, mely létállapot, nem pedig a kellemes érzések időbeni elnyújtása.

Alapvetően a világnézetünk határozza meg, hogyan érzékeljük a világot. Krízishelyzetben, szorongó állapotban vagy negatív érzelmi mintázatokban a külvilág fenyegetővé válhat, sokszor csak a rosszat látjuk a környezetünkben. Célom, hogy segítsek megtalálni azokat a pontokat — kívül és belül — amelyeken változtatni lehet, hogy a nehézségeken túljutva magasabb szinten integrált életet élhessünk, hogy mi magunk dönthessünk a saját magunkban végbemenő folyamatok irányáról.

Fontos témák számomra

Sok kliensem küzd automatikus negatív gondolatokkal, amelyek szorongást és belső feszültséget okoznak. Ezek a gondolatok rombolóak, és képesek aláásni az életminőséget.

A bizánci keresztény hagyomány szerint ezek a negatív gondolatok a démonok lehetséges megjelenési formái, amelyek célja az ember belső rendjének megbontása. Úgy gondolom, a segítő legfontosabb feladata, hogy olyan úton kísérje a klienst, amelyen megtanulja uralni gondolatait és érzelmeit — így elérheti a belső csendet, szilárdságot és kontrollt.

Magánélet

Szabadidőmben szeretek túrázni, családommal lenni. Alszerpapként veszek részt a veszprémi görögkatolikus közösség liturgiáin, és törekszem a bizánci hagyomány által nyújtott belső gyakorlatok végzésére. Emellett Shotokan karatét gyakorlok.